Készüljön fel anyuka a bölcsi első napjaira. Csak semmi sírás!

Hamarosan itt a szeptember, kezdődik a bölcsőde. Az első napok mindig nagyon izgalmasak. Óriási változás anyának és a babának is a közösségbe kerülés. Évinek a védőnő azt tanácsolta, hogy leginkább magát készítse fel a beszoktatásra. Az ő történetét olvashatjátok.

Kétéves volt a kisfiam amikor beírattam a helyi bölcsibe. Nagyon ragaszkodó, anyás gyerek volt, 24 órás figyelmet igényelt, de visszahívtak a munkahelyemre és vágytam már a változásra. Úgy éreztem nagyon elkötelezett vagyok a bölcsőde mellett, a párom is támogatott, mondván a fiúnknak is jót fog tenni, ha gyerekek társaságába kerül, a védőnő mégis az én érzelmeim miatt aggódott.

“A legtöbb ezen múlik. Az ilyen érzékeny gyerekek, mint Tomika, azonnal levágják, ha anya aggódik. Úgy fog tudni megbízni a gondozókban és a dajkákban, ha érzi, hogy maga szerint is ez a leghelyesebb és a legbiztonságosabb döntés.”- mondta az egyik státuszon. Teljesen letaglózott vele. “Készüljön fel, hogy Tomika nagy valószínűséggel sírni fog az első napokon. A lényeg az, hogy maga maradjon vidám és magabiztos.”

A nyár utolsó heteit azzal töltöttük, hogy Tomikának a Bölcsődés leszek könyvet olvasgattam, sokat meséltem neki arról, hogy milyen lesz a sok gyerekkel jókat játszani, hogy szeretni fogják a nénik és majd anya is nagyon várni fogja, hogy délután találkozzunk. Magamban is próbáltam erősíteni a képet. Igen, ez nagyon jó lesz! Tomika biztosan szeretni fogja. Közben a szülői értekezleten találkoztam a csoport többi szülőjével és a gondozókkal is. Tényleg szimpatikusnak és megbízhatónak találtam őket, ez még jobban megnyugtatott. Úgy éreztem készen állok.

Az első alkalommal, amikor megkértek hogy menjek ki a teremből, összerándult a gyomrom. Kint ültem a többi beszoktatós szülővel és csak hallgattuk a kiszűrődő gyereksírást. Ez most vajon Tomika ordítása? Éreztem a gombócot a torkomban, gyűltek a könnyek a szememben, de tudtam, hogy erősnek kell maradnom. Mellettem egy másik anyuka már szinte zokogott, igazi lelki próba volt kivárni, amíg visszahívnak a terembe. Rettegtem tőle, hogy kivörösödött fejjel, kisírt szemekkel találom a kisfiamat. De azért mosolyt erőltettem az arcomra mikor kinyílt az ajtó.

Tomika hátul autózott és kedélyesen beszélgetett a gondozójával. Annyira megkönnyebbültem, hogy ez ilyen jól megy! Figyelmeztettek a bölcsisek is, hogy az elején az újdonság, a sok játék lenyűgözi a gyerekeket, ezért könnyen beszoknak. Ám mire rájönnek, hogy ez most már rendszeres program lesz sokan sírósabbak, ragaszkodóak lesznek. Ez így is történt. A második hét felénél kezdett el ellenkezni a köszönésnél Tomika. De akkorra már a tökélyre fejlesztettem a nyugodt és magabiztos mosolyomat. “Délután jövök érted. Addig is érezd jól magad a többiekkel!” Hatásos volt. Kisfiam hamar megszerette a csoporttársait és a gondozókat is. Örültem, hogy a védőnőm ilyen előrelátó volt és felkészített. Nélküle lehet megtörtem volna.