scroll-to-top

Tejfogak ápolásáról

Tejfogak ápolásáról

Az első fogak a kicsi féléves korában szoktak előbújni, ám ez az időpont akár hónapokkal is előbbre jöhet, illetve későbbre tolódhat egyes gyerkőcöknél. Ha a te babádnál sem a nagykönyv szerinti időpontban vagy sorrendben bújnak elő a fogak, akkor a következő bejegyzésünk neked szól, hiszen összeszedtünk benne minden fontos tudnivalót a fogzásról.

A tejfogak ápolása kulcsfontosságú a beszédképzés, a táplálkozás és a maradó fogak szempontjából is. Hogy hogyan lehet megőrizni épségüket és elkerülni a szuvasodást, arról az alábbi bejegyzésben tájékozódhatsz alaposabban.

A tejfogak leggyakrabban féléves kor körül kezdenek előbújni, de vannak babák, akiknél sokkal hamarabb jelennek meg, megint másoknál később, egyéves koruk után. Az alsó, középső metszőfogak szoktak az elsők lenni a 4-6. hónap környékén, de ez is egyénenként változhat. Jellemzően a felső metszők a sorrendben a másodikok, átlagosan a 7. és a 10. hónap között jelennek meg, majd a felső oldalsó metszők érkeznek a 10-12. hónapban. A két alsó oldalsó metsző a 12-14. hónapban bújik elő a legtöbb babánál, majd ha már az összes metszőfog kint van, elindulnak az őrlők is. A négy első tejörlő a 14-16. hónapban mutatja meg magát, a 20. és a 30. hónap között pedig a négy szemfog. Utolsónak a négy második tejörlőfog bújik ki, valahol a 36. hónap környékén.

Ha a te babádnál ettől eltérő időpontokban vagy sorrendben jelentkezik a fogzás, attól sem kell megijedni, hiszen minden baba más. Amíg a pici nem tud fogkefét használni, neked kell a fogát megtisztítani: vagy egy pici fogkefével vagy az ujjadra tekert gézzel dörzsöld át finoman a fogát.

Sokan gondolják azt, hogy ideiglenes fogak lévén a tejfogak nem érdemlik meg azt az ápolást és odafigyelést, mint a maradó fogak, ez azonban egy olyan tévhit, amivel életre szóló károkat okozhatunk gyermekünknek. A tejfogak szerepe kettős: egyrészt a rágásban van jelentőségük, másrészt a hangképzés helyes elsajátításában. Ha a tejfogakat nem ápolják rendesen, az szuvasodáshoz és idő előtti elvesztéshez vezethet, ami pedig káros hatással lehet a gyerkőc beszédfejlődésére, nem is beszélve a fájdalomról, amit egy szuvas vagy gyulladt fog okozhat. Ha ez az állapot sokáig fennáll, az a maradandó fog csíráját is veszélyezteti, extrém esetben el is halaszthatja azt.

A szuvasodás még a legnagyobb körültekintés mellett is elkezdődhet és sokáig tünetmentes. Hogy elkerüld az ezzel járó károkat, javasoljuk, hogy a kicsit hároméves korától félévente vidd el fogorvoshoz szűrővizsgálatra. Ezzel az elővigyázatossággal a gyerkőc maradó fogait is véded, hiszen egy idő előtt kiesett tejfog helyére elindulhatnak a szomszédos tejfogak, ami pedig ahhoz vezet, hogy a maradó fognak nem lesz hová előbújni, így a költséges és sokszor fájdalmas fogszabályozás elkerülhetetlenné válik.

A tejfogak épségét úgy őrizhetjük meg, ha megtanulod – és később megtanítod a kicsinek – a fogkefe helyes használatát. Javasolt naponta háromszor, a főétkezések után fogat mosni, emellett kerülni a szuvasodást okozó, cukros ételeket és italokat.

Vissza a tudástárba
BEBANestléMilumilMunchkinUniverKecskemétiMilupaMAMHipp4momsPumpkin Organics bébiételek