Szeparációs szorongás

Szeparációs szorongás

A szeparációs szorongás egy természetes fejlődési szakasza gyermekek életében. Általában két hullámban (6-8 hónapos korban és 1,5-2 éves korban) jelentkezik. Ilyenkor a baba tiltakozik, ha az anyukája kicsit távolodik tőle. Sír, ha az anya kilép a szobából vagy leteszi a földre. Egész nap ölben lenne, hiszen nagyon igényli a közelséget. Az érzelmi fejlődésnek ez egy fontos szakasza, amin mindenki átesik. Van, akinél nagyon intenzív félelem és hisztérikus ragaszkodás a jellemző ebben az időszakban, míg más babáknak könnyen el lehet terelni a figyelmét, azonban 3 éves korra nagyjából mindenki megbékél a különválás gondolatával.

A szeparációs szorongás jelei:

Miért félnek az elválástól?

6-8 hónapos korban a kisbaba a mozgásfejlődésének köszönhetően egyre önállóbbá válik. Az ülő baba már sokkal egyszerűbben magához tudja ragadni a tárgyakat, kúszáskor már helyváltoztatásra is képes, felállva pedig be tudja látni az egész szobát. Ez mind nagyon izgalmas felfedezés, de egyben egy kicsit félelmetes is, hiszen mindezt magától, anya nélkül tette, amit eddig nem nagyon csinált. Az anyára való utaltság egyre inkább megszűnik a gyermekek növekedésével, amit egyrészt nagyon élveznek, másrészt tartanak tőle, hogy ezzel együtt elveszíti anya közelségének a biztonságérzetét és a szerető babusgatását. Éppen emiatt a kettősség miatt zavartak és nyűgösek lesznek, szükségük van a megerősítésre, hogy anya mindig mellettük marad.

18-24 hónapos korban nagyon hasonló okok miatt, de még intenzívebben jelenik meg bennük a két ellentétes érzés: “büszke vagyok magamra, hogy már önállóan is fel tudok menni a lépcsőn, szeretek egyedül pakolászni, szívesen előre sétálok az utcán, de félek, hogy anyát közben elveszítem”. Ráadásul a dackorszak is megcifrázza a helyzetet, így a szülőnek nem is könnyű eldönteni, hogy hiszti vagy valódi igény húzódik meg a követelőző sírás hátterében. Ebben a korban sokkal nagyobb meglepetésként éri az anyákat, hogy a gyermekük hirtelen nagyon bújós kis matrica lesz. Azonban fontos, hogy felismerjük a helyzetet és megértően, szeretettel válaszoljunk az igényeire. Nem szabad haragudni se magunkra, se a babára. Nem fog sokáig tartani ez az időszak és nem rontjuk el azzal, ha kicsit engedékenyebbek vagyunk vele. Csak megerősítjük benne, hogy nyugodtan élvezheti a képességeit és megcsinálhatja önállóan a dolgokat, mi mindig itt leszünk a közelében és biztonságot adunk neki, ha elfáradna vagy megrekedne.

A szorongást az ölelésen és a közelségen túl a szeretetről, bátorságról szóló mesék és történetek is tudják oldani. Nagy segítséget nyújthat az elalvásban egy ölelnivaló kedves plüss is, ami melegséget és puhaságot ad gyermeked álmának. A türelmed és az idő fel fogja oldani ezt a nyűgös állapotot és támogatásodnak köszönhetően magabiztosan fog tovább cseperedni a kicsikéd. Kitartást!