scroll-to-top

A négy hónapos baba fejlettsége

Átlagos fejlettség négy hónapos korban

A baba négy hónapos kora az egyik legizgalmasabb időszak egy édesanya életében, hiszen ez az a periódus, amikor szinte minden nap láthatsz tőle valami újat. Fantasztikus lesz észrevenned, hogy már felismeri a környezetében előforduló arcokat, akikre egyéni szimpátiája alapján különbözőképpen fog reagálni. Habár még csak gagyog, ez az időszak kiemelten fontos a beszédfejődése szempontjából – beszélj hát hozzá, amilyen gyakran csak lehet. Az addig nem produkált hangoktól, mozdulatoktól vagy gesztusoktól ne ijedj meg, inkább olvasd el cikkünket arról, hogy mi az, amit négy hónapos babádtól várhatsz és milyen okok húzódnak meg az új jelenségek mögött.

A negyedik hónap nagyon izgalmas szakasza babád életének, hiszen most kezdődik a kicsi látványos értelmi és érzékszervi fejlődése. Szinte minden nap tartogat majd számodra valami újat, a babádtól addig nem látott mozdulatot, gesztust, hangot.

Mozgásfejlődés

A kicsi a negyedik hónaptól kezdve aktívan ismerkedik kezeivel, lábaival. Hason fekve már tudja tartani a fejét és a mellkasát is, és elkezd próbálkozni a hátáról az oldalára fordulással. Ha sikerül neki, akkor ismételni fogja, ezért figyelj arra, hogy nehogy leguruljon valahonnan. Nyúl a játékokért és már képes őket egyik kézből a másikba helyezni, ám elengedni még nem tudja őket. Mindent a szájába vesz, ezáltal szerez információt, így csak akkor hagyd egyedül játszani, ha nincs semmi a közelében, amit lenyelhet.

Szociális fejlődés

Egyre aktívabb és élvezetesebb a szülő-gyermek kommunikáció, amikor szemtől-szemben egymás arckifejezéseit, hangulatát utánozzátok le. A babákat ebben a korban nemcsak a tárgyak ösztökélik játékra és vidámságra, de nagyon igénylik a felnőttek visszajelzéseit, együttműködését is.

Beszédfejlődés

Egyre intenzívebben és tudatosabban gőgicsél már a legtöbb kisbaba. Felfedezik a sikítozás örömét is, a hanglejtésekkel játszadoznak. A sírást is egyre jobban tudják kontrollálni, megnyugvás után hamarabb elcsendesednek. Bár hosszú távon nem előremutató, a kicsik kifejezetten élvezni szokták, amikor a szülő halandzsa-párbeszédbe kezd velük és visszamondják számukra az elhangzott szótagokat. Ilyen gyakorlatok után előfordul, hogy egy plüssnek vagy kislabdának is elkezdenek mesélni babanyelven.

Mire van szüksége a babáknak ebben a korban?

Egy 4 hónapos baba számára elengedhetetlen a szülői visszajelzés, a reakció amivel megerősödik benne, hogy látják és értik a jelzéseit, érdemes kommunikálni a külvilág számára. Ilyen visszajelzés például, hogy visszamosolygunk a babára, ha ránk mosolyog vagy válaszolunk neki a gőgicsélésére. A közös mondókázás, lovagoltatás, csörgő labda gurítás nagyszerűen fejlesztenek és szórakoztatnak.

Hogyan tudod motiválni?

Tölts vele aktívan minél több időt! Tanulj új mondókákat, csiklandozd a kezét, simogasd a hátát. Dicsérd meg, ha átfordult. Próbáld minél izgalmasabbá tenni számára a földet (pl.: színes babaszőnyeggel), hogy gyakorolhassa az alkartámaszt. Bábozz neki plüssökkel vagy báb figurákat, beszél vicces hangon, egy szóval szórakoztasd!

Mikor érdemes segítséget kérni?

Kisbabánk látása rengeteget fejlődött, négy hónapos korára már nagyjából el tudja különíteni a színeket és a mozgó tárgyakat is le tudja követni a tekintetével. Ha azt vesszük észre, hogy gyermekünk fejét legtöbbször csak a fényforrás felé fordítja és nem néz utána az arca előtt elhúzott színes plüssnek, forduljunk szemorvoshoz. Bábozz neki plüssökkel vagy báb figurákkal. Egy szóval mutasd meg számára milyen színes és vidám tud lenni ez a világ és dobd fel a hétköznapokat.

Vissza a tudástárba
BEBANestléMilumilMunchkinUniverKecskemétiMilupaMAMHipp4momsPumpkin Organics bébiételek