scroll-to-top

Az első biciklizés kisfiammal

Az első biciklizés

Peti születése előtt nagyon sokat kerékpároztam. Régebben a munkám miatt, ezzel jártam látogatni, később sokat túráztam biciklivel. A tavaszt már amiatt is nagyon vártam, hogy majd mehessek a kisfiammal együtt tekerni. Azonban voltak félelmeim ezzel kapcsolatban: amikor várandós voltam nagyon vártam, hogy babakocsiban tologassam. Az volt az elképzelésen, hogy majd édesdeden aludni fog a babakocsiban, miközben én rózsaszín felhőkön sétálva tolom. Ezzel szemben az első pár hónap sétálásaink a 80 százaléka a következők szerint zajlott: fél kézzel fogtam a bőgő gyereket a másikkal a babakocsit és így vonultunk haza …. Így önkéntelenül vontam egy párhuzamot a kettő dolog között.

De elérkezett a várva várt jó idő. Nézegettem már egy ideje a babaüléseket, és egy olyanra esett a választás, amin a baba elől utazik, maga az ülés a kormányrúd és a nyeregtartó rúdhoz van rögzítve. Szerintem egy kisebb gyermeket még érdemes elöl vinni a biciklin, jó, ha látjuk, ha elfáradt, elkezdett unatkozni, éhes/szomjas vagy bármilyen más problémája van (nagyobbacska gyerekek viszont nyugodtan utazhat hátul). Ennél a típusú ülésnél picit kifelé néző térdekkel tudod a pedált hajtani, ami először talán furcsa, de miután megszoktad már nem zavaró. Beszereztünk egy sisakot, meglepően sokfélét lehet kapni ilyen pici gyereknek is.  A biciklis táskámba most az ő cuccai kerültek: pelenka, víz, váltóruha és némi játék.

Biciklis babaules es bukosisak

Hétfőn délután, mikor a párom előtolta a bicikliket, Petin már látszódott az érdeklődés, majdnem kiugrott a kezemből, mindenképpen meg akarta nézni a járgányokat. Az sisakfelvétel okozott némi zűrzavart, mindenképpen le akarta hajítani a fejéről, ahogy az összes többi sapkát is, de egy kis csellel sikerült úgy elterelni a figyelmét, hogy a sisak maradt. Azért azt el kell mondanom, hogy egy önállóan állni nem tudó gyereket belerakni egy bicikliülésbe nem egyemberes feladat, volt egy kis tiltakozás az öv becsatolásakor, és a biciklit nem lehet elég stabilan kitámasztani ahhoz, hogy egy izgága gyerek ficánkolását kibírja felborulás nélkül. De miután túl voltunk ezeken a „fájdalmas” dolgokon, mint a bukó-felvétel és az öv-becsatolás, az első pár méteren az extázis kibontakozott, Peti  elkezdett örömében sikongatni.  Így először csak a közeli arborétumba mentünk ki, nem akartam hosszabb úttal terhelni. Ez kb. 5 km-re van a lakásunktól, negyed óra alatt kitekertünk, egyszer sem kellett megállni, egész úton nézelődött, vigyorgott, „beszélgetett” és én megnyugodtam: nem utál biciklizni… 🙂 Hazaindulásnál megint volt egy kis sisakdobálás, ezt már lassan kezdem megszokni, hogy ilyen a viszony a fejfedőkkel, de az ülésbe való visszarakással semmi probléma nem volt.  A párom is szerette volna vinni Petit bicajjal, így hazafelé a fiúk mentek együtt. Az én kisfiam már úgy felbátorodott, hogy az apukája hóna alól hátra felé nézve vigyorgott rám. Biztos vagyok benne, hogy neki egy hatalmas élmény volt olyan magasan „gyorsan” menni, abból a perspektívából nézegetni az autókat, a járókelőket.

Ha kisgyermekkel kerékpározol, fokozott óvatossággal kell közlekedni. Csak az arra kijelölt zebrákon szabad áthajtani, a többi zebránál le kell szállni a bicikliről és áttolni a túl oldalra. A kresz kimondja, hogy a kerékpáron egy 10 éven aluli gyermek szállítására alkalmas pótülés, illetve kerékpár-utánfutó (egytengelyes, két nyomon haladó) vontatására alkalmas berendezés helyezhető el. Az ülést mindig úgy kell felhelyezni, hogy a kerékpározót ne akadályozza a vezetésben, és korlátozott látási viszonyok esetén ne takarja el a kerékpár világító és fényvisszaverő berendezéseit.

Szeretném, hogy majd a sport, a mozgás a mindennapjainak része legyen. És azt gondolom, hogy ezt már pici gyerekként érdemes elkezdeni: egyrészt a példamutatással (anya és apa is biciklizik, fut, kirándul…) másrészt, hogy ők is bevonhatók egyre több mindenbe, tapasztalják meg ezeket a klassz dolgokat! Arra bíztatnék mindenkit, hogy próbálja ki gyerekkel a biciklizést – stabilan ülő gyereket lehet beleültetni a bicikliülésbe – a babának élmény , anyának testmozgás.

Vissza a cikkekhez