Elindult a próbaidőm az új munkahelyemen, majd kiderült, hogy terhes vagyok

„Azt hiszem túlzás nélkül mondhatom, hogy a babára vágyók többsége számtalanszor elképzeli magában, hogyan tudja majd meg, hogy összejött és mennyire fognak neki örülni. Most szeretnék nektek arról mesélni, hogy milyen, amikor nem minden a tervek szerint alakul, amikor hosszú várakozás után is villámcsapásként tud érinteni a hír.” – Andi sztoriját olvashatjátok.

Az én történetem ott kezdődik, hogy másfél éve szerettünk volna babát, de Ő csak nem akart jönni. Kiderültek persze ilyen-olyan orvosi problémák, szerencsére nem a nagyobb fajták közül, de eredményre nem vezettek a kezelések.

Majd az élet úgy hozta, hogy vidékről visszaköltöztünk Budapestre, ahol hamar találtam is egy szuper új munkát. Közben nem mondtunk le a babatervezésről, amikor kicsit kisimultunk a költözés és új munkaszerzés stresszéből, elkezdtem itt is orvosokhoz járni, gondolván, hogy ez egy hosszú folyamat lesz. Az endokrinológust követte a nődoki, aki közölte velem, hogy „Magácskának ugyan kutya baja, ugyanis kb 10 hetes várandós”. Persze majdnem lefordultam a székről. Joggal kérdezhetitek, hogy hogy nem vette észre ilyen sokáig, hogy terhes? De nem volt semmi arra utaló jel, hogy pocaklakóm van. Pontosabban a havibaj elmaradás volt az egyik fő problémám, így ezt nem vettem figyelembe, de se egy hányinger, se feszülő mellek, se rosszabb közérzet… semmi.

Hazafelé sétálva próbáltam magamhoz térni, hisz bár nagy volt az örömöm, hirtelen fel sem tudtam fogni, mindenfelé kavarogtak a gondolataim. Közben azon is agyaltam, hogyan lepjem meg a férjem a nagy hírrel, hogy ne csak én sokkolódjak 😀 Najó, nem csak ezért. Bár azonnal el akartam neki mondani, sokat álmodoztam arról, hogy majd valamilyen cuki formában fogom közölni vele első gyermekünk érkezését, így kivártam, hogy hazaérjen munkából 😊 Vettem tehát egy picike baba zoknit és egy gyorstesztet (mert hát mégiscsak legyen meg az élmény :D), majd a vacsoránál 3 főre terítettem és a zokniba dugott tesztet tettem az evőeszköz helyére. Soha nem felejtem el az arcát 😊 Azt mondta egyből tudta, mikor meglátta a terítéket. Volt hitetlenkedés, összeborulás, megkönnyezés és örömködés.

A lelkesedés mellett azért előjöttek a kétségek is: Most költöztünk egy olyan lakásba, amit nem feltétlen 3 főre terveztünk. Biztos el fogjuk tudni tartani magunkat? Én még próbaidőn vagyok, simán kirúghatnak…stb stb. Szóval volt miről beszélgetnünk már az első estén. De természetesen a végtelen boldogságunkat semmi nem vehette el.

Persze a családnak is egyből el akarja mondani az ember, de úgy jött ki a lépés, hogy azon a hétvégén megyünk az én szüleimhez a következőn meg pároméhoz, így meghagytuk a személyes bejelentés varázsát. Az anyák sírtak, az apák felkiáltottak, hogy na erre akkor koccintsunk, a tesók ölelgettek. 😊

Aztán ott volt még a munkahelyi ügy. Az fel sem merült bennem, hogy a közléssel kivárjam a próbaidő végét, hiszen addigra 20 hetes lettem volna, de így is nagy dilemma volt számomra, hogy mikor mondjam el odabent a nagy hírt, azonban az orvosok tanácsára végül kivártuk a 12 hetet. Bevallom, hogy nem volt egy stresszmentes pár hét, ami végül ki is jött rajtam, amikor belekezdtem a mondókámba (egyszóval elbőgtem magam). Ami egyáltalán nem volt indokolt, hiszen annyira kedvesek voltak és megértőek, hogy azóta is mindenkinek emlegetem, hogy milyen jó főnökeim vannak. 😊

Az azóta eltelt jó pár hét alatt (hisz már 32 hetes a pocaklakónk) sok új testi és pszichés változást megtapasztal az anyuka…meg persze apuka, mint például: Rengeteg pocaksimogatás. Arra várás, mikor kezdem el érezni a mocorgást és mikor kezd el kívülről is érződni, hogy apuka is tapasztalja a kis rezdüléseket. Tükör előtt nézegetés mennyit nőtt már a hasam. Hű már nagyon nagy és még kétszer ekkora lesz. Biztos kislány lesz, hiszen azt érzem, ja vagy csak azt szeretnénk, de mi van ha fiú? Hogyan rendezzük be a hálónkat, úgy hogy beférjen a gyerek és cuccai? Mi legyen a neve? De ezeket meghagyom a folytatásra 😊